Így változik a katás adózás szeptembertől
A szellemi- és szabadfoglalkozásúak számára a 2022. július 11-én beterjesztett, majd egy nappal később már el is fogadott KATA adónem módosítás végzetes következményekkel járhat. A rendezvényiparban a szabadúszók száma meghaladja a 200 000 főt, ezeknek a munkavállalóknak most szeptember 1-ig van lehetőségük arra, hogy megtalálják a számukra a továbbiakban leginkább kedvező adózási és társadalombiztosítási formát. Mindeközben az iparági érdekképviseleti szervezetek összefognak, és közös közleményben kérik az országgyűlést a tervezet finomhangolására.
Beterjesztéséhez képest egy nappal később, július 12-én kedden már tárgyalta, és el is fogadta a parlament a KATA szigorítást. Az adózási forma összességében csaknem félmillió, a rendezvényiparra nézve több mint kétszázezer, ezen belül a kreatív iparban, valamint szellemi munkát végzők között is körülbelül 150 000 munkavállalót érint. Az érdekvédelmi szövetségek, civil szervezetek, és az utcára vonulók is ugyanazt kérik: egy átgondolt, kölcsönös diskurzus alapján kialakult módosítást, ami lehetővé teszi, hogy folytatni tudják tevékenységüket.
Az adminisztrációs terhek várható növekedése mellett a törvénymódosítást kritizálók nehezményezik, hogy a változással a „kifehérített” gazdasági tevékenységek visszafordulnak egy olyan útra, amelyről egy évtizede éppen le tudott térni az addig feketén jövedelmet szerzők nagy része: „…újra növekedni fog az adóelkerülés, miközben az általános szabályok szerinti adózásba kényszerülő iparági egyéni vállalkozások újra osztalékágon illetve „elköltségeléssel” vennék ki a jövedelmet, az adó behajtási költsége növekedni fog, az alkotók pedig adminisztrációval foglalkoznak alkotás helyett.” – áll a Music Hungary Szövetség közleményében is.
A törvénymódosításban ugyanis az szerepel, hogy 2022. szeptember 1-től KATA adózási formában egységesen havi 50 000 Forintra emelkedik a befizetendő kötelező adóteher, 18 millió forintra emelkedik az adózók éves bevételi összeghatára, viszont a kisadózók ezentúl cégeknek és állami intézményeknek nem állíthatnak ki számlát – kivételt képeznek a szigorítás alól a taxisok.
A fent idézett közleményből is kiderül, hogy a kreatív iparban tevékenykedők számára ugyanannyira nem életszerű az elfogadott törvénymódosítás, mint sok más, utcára vonuló kiskereskedő számára sem: „A kreatíviparban dolgozók … (a zene mellett a film, a képzőművészet, a design, a divat, az irodalom, a táncművészet és bizonyos értelemben a tudomány) … legtöbben nem munkaviszonyban végzik tevékenységüket. Ezeket a területeket összekötik a munkavégzés jellegzetességei, így a projektszerűség, a gyakori helyváltoztatás, a megrendelők száma és természete.”
Az iparági szervezetek képviselői megkezdték az egyeztetéseket, hogy a változtatás ellen közösen, egy mindenki számára élhető javaslattal álljanak elő.
A Music Hungary Szövetség teljes közleménye itt olvasható.
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) oldalán részletesen olvasható minden vonatkozó szabályozást tartalmazó művészeti ágazatra értelmezett adózási tájékoztató.
